Azt hiszem, vannak pillanatok, amikor az ember fejében túl sok a gondolat ahhoz, hogy egyet meg tudjon ragadni. Olyankor teljes paradox módon olyan, mintha üres lenne a fejünk, hiszen nem tud testet ölteni sem a félelem, sem a szikrázó páncélú lovag.

Olyan régóta készültem leülni és leírni, mit gondolok, számba venni a terveket és álmokat, aztán csak halogattam őket. A teendőinket is határidőkhöz kötjük, ahogy az álmainkat is. Örökös csapdában vergődünk és próbáljuk mentegetni magunk. Majd leírom, mire vágyok szilveszterkor. Majd számot vetek magammal újévkor. Majd elkezdek randizni, ha lefogyok (mondjuk ezt egy fél tepsi süteménnyel a szánkban). Felmentések, kifogások és elszalad mellettünk az élet.

Most néztem meg egy romantikus kis limonádét, és bár mindenki lenézi ezeket, ebben a gyönyörű tájakon kívül voltak megszívlelendő gondolatok is. Nyilván mindet nem tudom felidézni, film közben még gondolkodtam is, hogy jegyzetelni kellene, de aztán persze cikinek éreztem. Az egyik az volt, hogy ne turisták legyünk, hanem utazók. A turista el akar menekülni az élete elől, az utazó meg akarja tapasztalni azt. Legyünk nyitottak az új lehetőségek előtt, és akkor csodálkozni fogunk, hova vezet az élet minket. Hogy mennyire hajlamosak vagyunk a kényelmeset választani az izgalmas, ám munkás dolog helyett. Hogy nem elveszve vagyunk, csak nem ott vagyunk, ahol lennünk kell.

És amúgy ez nagyon igaz. Mindegyik. Olykor csak futunk az életünk elől, ahelyett, hogy belevetnénk magunkat. Maradunk a rossz kapcsolatokban, a rossz munkahelyen, mert ezt már ismerjük, tudjuk milyen, nem vagyunk boldogok, de máshol rosszabb lenne. Miközben ki tudja? Lehet ha elhagynánk a komfortzónánkat, egy teljesebb, színesebb világ tárulna elénk.

Az egyik reklámban a nagymama felteszi a kérdést az unokájának, hogy boldog-e. És ez a kérdés elég mély kérdés, már, ha az ember egyáltalán belegondol. Megkérdeztem ezt valakitől, akivel aztán elkezdtem volna egy játékot, hogy mondjon 5 dolgot, ami boldoggá tenné, de elég hamar kudarcba fulladt a kommunikáció, nem akart rá válaszolni. Hát na, van, amit az ember a párjával meg a barátaival megbeszél, egy ismerőssel meg nem. Még csak a haverzónát se értem el. :D van ilyen, na.

De legalább arra késztetett, hogy elkezdjek gondolkodni azon, miket akarok megvalósítani jövőre vagy hosszabb távon, ha úgy tetszik, mit fogadok meg magamnak. Hogy számba vegyem az áldásaimat, a vágyaimat és azt, mi tesz és tenne boldoggá. 

Összeírom őket, mert van jó pár.